|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Visky Ferenc 1996. augusztus 16.Bilincseket és börtönt is címmel jelent meg Visky András szerkesztésében a CE Szövetség - régebben Bethánia Egylet - néven ismert kegyességi mozgalom tizenkilenc börtönviselt tagjának kötetbe gyűjtött vallomása. A hét lelkipásztorból és tizenkét világiból álló csoportot 1958-ban összesen 258 évre ítélték el "a szocialista közrend elleni cselszövés bűntettének elkövetéséért". A Katonai Törvényszék id. Visky Ferenc lelkipásztort 22 évre, Karczagi Sándor lelkipásztort 20, Dézsi Zoltán lelkipásztort 20, Szilágyi Sándor lelkipásztort 20, Papp Antal földműves 20 évre ítélte, a többieket is súlyos börtönbüntetéssel sújtották. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./1996. augusztus 16.Bilincseket és börtönt is címmel jelent meg Visky András szerkesztésében a CE Szövetség - régebben Bethánia Egylet - néven ismert kegyességi mozgalom tizenkilenc börtönviselt tagjának kötetbe gyűjtött vallomása. A hét lelkipásztorból és tizenkét világiból álló csoportot 1958-ban összesen 258 évre ítélték el "a szocialista közrend elleni cselszövés bűntettének elkövetéséért". A Katonai Törvényszék id. Visky Ferenc lelkipásztort 22 évre, Karczagi Sándor lelkipásztort 20, Dézsi Zoltán lelkipásztort 20, Szilágyi Sándor lelkipásztort 20, Papp Antal földműves 20 évre ítélte, a többieket is súlyos börtönbüntetéssel sújtották. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./2002. június 15.Jún. 13-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban a Koinónia Kiadó /Kolozsvár/ mutatta be legfrissebb köteteit. Kecskeméthy István /1864 és 1938/ fordításában megjelent a Biblia. Visky András, a Koinónia Könyvkiadó igazgatója közölte, hogy a kézirattal való foglalkozás öt éve komoly folyamat volt. A könyvvel kapcsolatos beszélgetéseket, szakmai reflexiókat a kiadó külön kötetben jelenteti meg. További bemutatott könyvek: Visky Ferenc Fogoly vagyok című kötete, amelynek alcíme 70 történet a börtönről és a barátságról, írója pedig a szamosújvári börtönben töltött éveiről beszél, Visky András Írni és (nem) rendezni, valamint a Transylvania Anno Domini MMI című kiadványok. Az utóbbi szép kötet, egy fotóművész lefényképezte a "táj sebeit", a kastély-, templom- és várromokat. Még nem készült el Hervay Gizella Kobak könyve, valamint Berszán István A válogatott útibatyu című munkája. /Köllő Katalin: Könyvek szépsége és szomorúsága. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15/2003. június 6.A Koinónia Kiadó legújabb könyveiből tartottak bemutatót jún. 4-én Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesboltban. Hat verseskötet látott napvilágot, amelyek közül többel megismerkedhet majd a Budapesten június 12-én kezdődő könyvhét közönsége is - jelentette be Visky András. Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár című művét Deák Ferenc illusztrálta. Bogárdi Szabó István budapesti teológus (és néhány hete püspök) munkája Közelítések és közeledések címmel jelent meg a kolozsvári piacon. Kecskeméthy István, a Beszéljünk nyíltan kötet szerzője nemcsak teológus, de kiváló, szellemes, sokoldalú publicista hírében is áll. Visky Ferenc könyve a Méz a sziklából címet viseli. /Ö. I. B.: Költőseregszemle a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./2003. december 16.Péter Miklós lelkész-professzort 1959. márc. 22-én tartóztatták le és 1964. aug. 2-án szabadult. Az egész időt a szamosújvári börtönben töltötte. A többi börtönben embertelenebbek voltak a körülmények. Olyanokat hoztak vissza Szamosújvárra, akik vagy sárgaságba vagy tífuszba estek. Az utókezelésüket itt tudták megoldani. Péter Miklósnak letartóztatása után egy évig szintén része volt a borzalmas nyomorúságban, például hetekig nem láttak vizet. Nemcsak mosakodásra, de ivásra sem jutott. A börtönben a papokat elkülönítették, így ők valóságos intézetet hoztak létre. A különféle felekezetű lelkészek majdnem másfél évig voltak együtt. Külön csoportban voltak az ortodox lelkészek, de köztük is külön a szerzetesek. A másik csoportot a görög katolikusok képezték, köztük is külön csoportot, akik engedve a nyomásnak, áttértek ortodoxnak. ők valahol a kettő között voltak - egyik közösség sem fogadta be teljesen őket. Aztán voltak a római katolikusok és a protestánsok abban az ökumenében, ahogy a teológián voltak együtt. Mindenki a saját hite szerinti imádsággal, áhítattal, igehirdetéssel kezdte és zárta a napot. Napközben voltak kis csoportos foglalkozásaik is közös ülések is, amikor közös volt a téma. Az egyháztörténelmi előadásokat egy ortodox pap tartotta. A világirodalom történetével egy szász evangélikus lelkész foglalkozott. Voltak nyelvkurzusok, angolt, németet, franciát lehetett tanulni. A cellában megismétlődött az egyháztörténet: kirobbant egyik oldalon a reformátusok-evangélikusok, másik oldalon az unitáriusok részéről a vita. Később a református közösségen belül kezdődtek el a súrlódások, a hagyományos kálvinisták és a pietista irányzat követői között. A görög katolikusokat azért ítélték el, mert 1948 óta tiltott volt számukra az egyházi tevékenység, amelyet ők lelkiismeretük, meggyőződésük szerint titokban, illegálisan is folytattak. Az ortodox papok közül főleg azok kerültek be, akik az üldözött partizánoknak lelki vagy egyéb segítséget nyújtottak. Voltak akik a háború után hosszú-hosszú ideig bujkáltak a hegyekben. Időnként be-bementek egy-egy közeli faluba orvosi segítséget kérni. Az őket ellátó orvosok is börtönbe kerültek emiatt és a papok is, akik meggyóntatták őket. A katolikus és protestáns lelkipásztorokat, magyarokat és szászokat a lehető legkülönfélébb indoklással ítélték el. A cél talán fontosabb volt, mint az ok: "megverni a pásztort, és szétszéledjen a nyáj". Visky Ferenc könyvében megállapította, hogy szinte minden egyházból voltak börtönbe zárt püspökök, csak éppen a református egyházból nem. Péter Miklós szerint ennek az az oka, hogy két püspökük közül az egyiket már az a rendszer "teremtette", a másiknak, Vásárhelyi Jánosnak pedig akkora volt a tekintélye, emellett idős volt, hogy nem volt tanácsos "hozzányúlni". A papokkal való bánásmódban 1960-ban éreztek változást. Egy Párizsban tartott nemzetközi kongresszusnak volt erre hatása, és a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori kongresszusának is. Péter Miklós azon mérhette le a változást, hogy volt egy őr, aki pusztán azért, mert ő pap, minden alkalommal, amikor szolgálatban volt, megverte. Ennek 1960-ban lett vége. Akkor civilizáltabb körülményeket teremtettek a börtönben. Az ellátástól kezdve minden javult és emberségesebben viselkedtek velünk. A börtönben a magyar nyelv használatát igyekeztek korlátozni.Péter Miklóst szabadulása után Nagyváradon Buti Sándor püspök fogadta, az a Buti Sándor, aki annak idején személyzeti előadóként éppen az ő a letartóztatását segítette a szekusoknak megszervezni. Péter Miklóst Belényesre nevezték ki, ahol nagy szeretettel fogadták. Miután megtudták, hogy börtönből jött, a tenyerükön hordták és igyekeztek minden elképzelhető testvéri szeretettel kárpótolni őt. A börtönből szabadulásukkor a börtönparancsnok elmondta, hogy nagyon kiéleződik a nemzetiségi kérdés, és ha vitákba merülnek, könnyen visszakerülhetnek ide.A börtönből szabadultak minden lépését figyelték. /Fábián Tibor: Börtönévek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 16./2004. június 5.Szép magyar könyv 2003 oklevéllel tüntették ki a kolozsvári Koinónia Kiadó által megjelentetett Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár című kötetet, melyet Deák Ferenc illusztrált. A Koinónia Könyvkiadónak nem ez az első díja, a Szép magyar könyv kategóriában 2000-ben is megkapta ezt a kitüntetést, Visky András Aranylevél című könyvért, illusztrátora, Bátki László volt. – Visky András Júlia /Fekete Sas Kiadó, Budapest/ című könyve megkapta az Artisjus, vagyis a Magyar Jogvédő Hivatal által alapított Év könyve díjat. Ez irodalmi díj, a Júliát dráma kategóriában díjazták. A könyvhéten a Koinónia Kiadó több könyvvel jelentkezett, köztük van Szűcs Teri Hogyan lett füle az erdőnek? című meséskönyve, Adorjáni Zoltán Ót és újat című, teológiai írásokat, esszéket tartalmazó kötete és Visky Ferenc Szerelme szorongat című emlékiratának első kötete. /Köllő Katalin: A jelentős alkotások ugyanolyan nagyok minden kultúrában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2005. február 22.Visky Ferenc református lelkész megírta emlékezését a hétévi szamosújvári börtönbüntetésről Fogoly vagyok című könyvében. Testvéreit is letartóztatták, feleségét deportálták a hét gyerekkel. Visky Ferenc együtt volt sógorával, Papp Antallal, aki nagyon sokat segített a maga paraszti bölcsességével. Imáiban családját átadta Istennek. Úgy látta, hogy parókiája a szamosújvári börtön lett. Rengeteg szerencsétlen és kétségbeesett fogoly volt itt, akikhez el kellett vinni az evangéliumot. Visky Andrásnak a letartóztatás és a deportálás történetét megjelenítő Júlia című alkotásában elhangzik az a kérdés, hogy „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” És a válasz az, hogy „Mindenki.” Visky Ferenc hozzátette, a látható körülmények azt sugallják, hogy mindennek vége. Jézus az, aki meghaladja a kőfalat. /Csóg Szidónia: Fogoly vagyok… = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 22./2005. október 7.Elhunyt Visky Ferenc /sz. Egri, 1918. júl. 1./ református lelkész. Szolgálatát Nagyszalontán kezdte, onnan Nyüvedre, majd Magyarkécre került. 1958-ban több lelkész- és egyháztagtársával együtt letartóztatták, 22 évi kényszermunkára ítélte a temesvári katonai törvényszék. Hat évet és négy hónapot töltött börtönben, 1964-ben amnesztiával szabadult. Ajtaja nyitva volt mindenki számára, és aki náluk megfordult, szeretetteljes fogadtatásban részesült. Távol állt tőle a felekezeti szűkkeblűség, figyelmessége kiterjedt mindenkire. Temetése október 7-én lesz. /Adorján Kálmán: memoriam Visky Ferenc. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./ Emlékezése: Visky Ferenc: Bilincseket és börtönt is /Koinónia, Kolozsvár, 1996/ Visky Ferenc református lelkész: Fogoly vagyok. Hetven történet a börtönről és a barátságról /Koinónia, Kolozsvár, 2002/2006. január 12.Visky Ferenc Anti /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című könyve Papp Antal /sz. Egri, 1914/ gazdálkodóról szól. Orosz fogságba került, három és fél évet töltött Szibériában. Szabadulása után visszatért szülőfalujába, ahol megválasztották a falu mezőgazdasági termelőszövetkezetének elnökévé. Ő viszont őrizte hitét, kitartott elvei mellett, ezért 1958. május 28–án letartóztatták, kirakatperben húsz év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: crima de uneltire impotriva orinduirii sociale – gyilkos merénylet a szocialista rend ellen. Miután 1964–ben amnesztiában részesült, visszatért oda, ahonnan elhurcolták, folytatta a gazdálkodást. /Karikás Enikő: /Visky Ferenc: Anti. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 12./2006. március 10.1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Magyarországon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián. A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székelyudvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték. /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./2006. március 16.A névtől a fedőnévig és vissza: a konspiráció, mint manipuláció (ügynökjelentések elemzése) címmel szervezett vitadélutánt Kolozsváron a Járosi Andor Kulturális Műhely március 14-én. Visky András író a saját édesapjáról készített jelentésekre alapozva boncolgatta a besúgó témát. A fedőnév gyakran utal a személy kilétére, az ügynöknek szabadságot is biztosít, így lelkesebben írhatja jelentéseit. A beérkezett jelentések sokszor torzak: volt, aki a tartótiszt elvárásaihoz idomulva készített jelentést, és volt, aki saját karrierjét szem előtt tartva írta jelentéseit. A tartótisztekkel, a besúgókkal el kell majd valamilyen módon számolni. /Kiss Bence: Ügynök ügyek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Édesapjáról szóló jelentéseket kézhez kapva döntött úgy Visky András író, hogy előadást tart. Visky Ferenc református lelkész volt, akit az 1956-os forradalmat követő koncepciós perben 22 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítéltek, amelyből 7 évet le is töltött. A családot pedig – a feleséget és a hét gyermeket – deportálták egy, a Duna alsó folyásánál létesített lágerfaluba. A legfontosabb kérdés az író szerint az, hogy „hogyan kell morálisan cselekedni, mi a feladat” most, amikor valakiről kiderül, hogy informátor volt. /Debreczeni Hajnal: Ügynökjelentésekről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2006. október 13.Október 12-én Kolozsváron, a Főtéren megnyílt az Őszi Könyvvásár. A magyar nyelvű könyveket keresők a Kriterion, a Korunk–Komp–Press és a Koinónia standjain válogathattak. A Korunk–Komp–Press legfrissebb könyve Bányai Éva: Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak) című kötete. A Koinónia kínálata között vannak Visky Ferenc, Schen Gábor munkái, továbbá Kálvin János román nyelvre lefordított könyvei. /Sándor Boglárka Ágnes: Őszi Könyvvásár a Főtéren. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2007. április 1.Az 1956-os forradalom után a Szekuritáte az „ország örök ellenségeit”, a magyar lakosságot tartotta a legveszélyesebbek. Nagyon sok embert tartóztattak le és ítéltek el. Maksay Ágnes, a Video Pontes stúdió szerkesztője a bebörtönzöttek családtagjainak kálváriáját mutatta be Az otthonmaradottak című filmjében. Visky Ferencné vallotta: nem tudta eldönteni, kinek nehezebb, bebörtönzött férjének, „vagy nekünk s nekem, aki hét kicsi gyerekkel maradtam ebben a sötét kegyetlen világban. ” A film az áratlanok szenvedését viszi képernyőre. Nem előre megírt szöveget mondanak fel a szereplők, hanem saját szavaikkal emlékeznek. /Csomafáy Ferenc: Az otthonmaradottak. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 1./2015. május 15.A láger etikája és az irónia – Visky András a KofferbenElsősorban az alkotó emberi oldalát szeretnék megismertetni – szögezte le Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója, a kolozsvári Koffer könyves kávéházban Visky Andrással szervezett közönségtalálkozó házigazdája. Zágoni azt is hozzátette, remélik, sorozat lesz a kezdeményezésből. Az íróként, költőként, dramaturgként és a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyetteseként is ismert Viskyről kiderült, hogy egy hétgyerekes család hetedik gyermekeként született, és egyéves volt, amikor apját, a marosvásárhelyi református lelkész Visky Ferencet az ’56 utáni ideológiai tisztogatás idején börtönbe zárták, a családot pedig a Bărăgan-alföldi táborba internálták. „Fogságban a gyermek hamar felnő. Tudnia kell, milyen füveket lehet megenni, a felnőttek pedig megtanítják lopni – ez hozzátartozik a láger etikájához. A nyolcadik parancsolatot például a családi parlament a következőképpen módosította a szükségállapotban: »Ne lopj – nappal«. És éreztük, hogy erre isten rábólint. Talán egy kicsit rosszul is érezte magát, hogy erre nem gondolt” – elevenítette fel Visky András. A családot végül néhány év múlva szabadon engedték, a Szatmár megyei Józsefházán, egy szintén lelkész nagybácsinál kerestek menedéket, az apa azonban csak később szabadult, a család legifjabb sarja akkor már 8 éves volt. Az apával való első igazi találkozást is felelevenítette a meghívott, felidézve a várakozás félelemmel vegyes örömét, az apa ugyanis egyenként hívta be a családtagokat – őt utoljára. Visky szerint az irodalom hozta össze őket apjával: amikor megmutatta neki egyik versét, egy vastag, kemény borítójú jegyzetfüzetet ajándékozott neki, hogy azontúl abba írja a szövegeit, amiket aztán mindig meg is beszéltek, még rímtechnikára is tanította a fiát. Azt is elmesélte, milyen fiatalon a kezébe adott az apja akár Dosztojevszkij-köteteket is, amit aztán folyton meg is beszéltek közösen. A közös bibliaolvasás, és az olvasottak megbeszélése rendszeres program volt a családban a napi étkezések előtt, Visky András azt is elmondta: beszélgetéseik alatt az irónia igen fontos volt, a szentimentalizmus viszont Kierkegaardra hivatkozva tiltott dolog volt. Visky őszintén beszélt arról is, hogy apja sokáig kételkedett az ő írásaiban, a Júlia című darabjával törte meg nála a jeget, amely tulajdonképpen az anyja szemszögéből mesélte el a fogságuk történetét. „Minden szava igaz, és minden szava hazugság” – összegezte véleményét édesanyja, miután megnézték a Júliából készült kolozsvári előadást. Visky azt is elmondta, hogy az utóbbi időben ismét fontossá vált számára a vers, amely „elviszi a nyelvet a maga határáig”. Az író egyébként egyetemi tanárként évente kétszer Amerikába utazik, arról is említést tett, hogy milyen nagy ott a bizalom az ember iránt akkor is, ha idegenként érkezik. „A dölyfös európaiak lenézően a Coca-Cola-kultúraként említik az amerikait – fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek” – fogalmazott Visky, bevallva, hogy irigyli az amerikai közvetlenséget, hiszen ott egy takarító és egy egyetemi professzor teljesen közvetlenül el tud beszélgetni az egyetem kávézójában. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2017. március 25.Visky Ferenc gyűjtő volt a könyvtár meghívottjaSzól a rádió, szól a rádió Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták, az aradi rádiózás és a rádiógyártás múltjáról zajlott érdekes előadás csütörtökön délben, az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Termében. Florin Didilescu igazgató néhány évvel ezelőtt indította útnak az Aradi személyiségekcímen népszerűvé vált rendezvénysorozatot, melynek keretén belül havonta egy-egy olyan ismert aradit mutatnak be a nagyközönségnek, aki munkásságával, életútjával hozzájárult a város kultúrájának, szellemi örökségének a megőrzéséhez, ápolásához. Legutóbbi vendégként Visky Ferenc mérnök, szenvedélyes gyűjtő, rádióamatőr és lokálpatrióta mutatkozott be a közönség előtt. A régi, ún. nosztalgia rádiók, illetve általában a rádióelektronika iránt már kicsi kora óta nagy érdeklődést mutató mérnök az aradi rádiógyártás szinte egész történetét felölelte és szemléltető eszközökkel illusztrálta. A jelenlevőknek alkalmuk nyílt megtekinteni féltve őrzött gyűjteményének néhány becses darabját is, köztük az első, Aradon gyártott IRON rádió-készüléket vagy az Aradi Műszaki Üzemekben gyártott izzólámpákat. A nagyszalontai születésű Visky Ferenc kalandos ifjúkori emlékeinek felelevenítésével kezdte vetítéssel egybekötött mondandóját – heten voltak testvérek –, diplomáját a temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerezte. Tanulmányainak befejezése után, kiváló eredményeire tekintettel 1974-ben került az Aradi Vagongyárba, ahol hosszú évekig kutatási-fejlesztési munkát végzett az elektronika területén. 1989-től vállalkozóként tevékenykedik, egy műanyag termékekkel dolgozó cég sorsát egyengeti. Elsőként alapította meg 2007-ben a „Pro Radio Antic” Egyesületet, melyet a romániai rádiógyűjtők számára hozott létre, és amellyel többek között az amatőr gyűjtőket igyekszik közelebb hozni a szakmához. Ezenkívül a Román Akadémiával is együttműködik, rendszeresen közöl műszaki cikkeket, továbbá az Admira Rádióklub Arad elnöke (fedőneve: YO2MHF). Visky Ferenc nagy álma egy rádiómúzeum megnyitása Aradon. Ezt az ötletét annak idején egyébként az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesületnek is bemutatták, de mivel a kulturális főváros projekt csúfosan megbukott Aradon, a múzeum terve is feledésbe merült. A mérnök szerint azóta sem foglalkoztak a témával, javaslatát egyetlen városvezető sem karolta fel, és sok más örökségmegőrző kezdeményezéshez hasonlóan, ezt se veszi senki komolyan. A Concordia Teremben megtartott előadáson a jelenlevők megtudhatták többek között milyen híres rádió és elektrotechnikai eszközöket gyártó cég (Flesch, Geller, Hirschmann, Kalmár, Koch, Rosenfeld, Vértes stb.) működött Aradon 1924–1944 között. Az első volt az Atelier Flesch Arad (AFA), az egyetlen cég, mely az alkatrészeket szinte teljes egészében Aradon állította elő. Visky Ferenc pontos címekkel támasztotta alá, hogy Arad mely utcáiban nyíltak meg ezek a vállalatok, és kiábrándultan jegyezte meg, hogy a város elöljárói nem voltak képesek legalább egy-egy emléktáblát kihelyezni az egykori forgalmazóknak helyet adó, ma még megtalálható épületeikre. Megtudtuk, például, hogy az AFA Admira készüléket Aradon szerelték össze, továbbá, hogy az első, rádió- és elektrotechnikai készülékeket gyártó vállalat, az IRON gyár 1936-ban létesült a Radnai úton. Ennek egyik készülékét ki is állították a könyvárban. Visky Ferenc elmondta, abban az időben a rádió óriási népszerűségnek örvendett, az emberek ki voltak éhezve a friss hírekre, a készülékek pedig az egyetlen biztos összeköttetést jelentették a külvilággal. Kár, hogy az előadást csak kevesen látták, azok is zömmel a vendég ismerősei, rádióamatőrök, az idősebb generáció képviselői. Florin Didilescu igazgató szerint azért választották a déli 1 órát az Aradi személyiségek rendezvénynek, mert úgy gondolták, ez egy alkalmas időpont az iskolákból hazatérő fiataloknak. Mert elsősorban őket szerették volna megérinteni. A visszajelzések alapján azonban ez nem sikerült. Néhány szervezett csoporton kívül ugyanis a déli rendezvényeket – melyek meghívottjaitól nagyon sokat tanulhatnának – fiatalok ritkán látogatják. A 30-40-50-es korosztály pedig abban az időpontban javában dolgozik. Nem ártana talán átgondolni a szervezést, hiszen nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló előadások tartalma, üzenete nem jut el azokhoz, akikért tulajdonképpen mindezt szervezik. Visky Ferencről még sokat lehetne írni – talán majd egy másik cikkben –, addig is, írásait megtalálhatják többek között az általa kiadott Pro Radio Antic folyóiratban, továbbá a www.proradioantic.ro honlapon. A könyvtárban megtartott előadás végén Didilescu igazgató a rendezvény hagyományaként egy oklevelet nyújtott át a meghívottnak. Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 29.Visky Ferenc - a megélt, megosztott szabadság apostolaA szabadságolások árnyékában is értékes témával foglalkozott a Szatmári Reformátusok Baráti Köre, mely harmadjára szervezte meg építő alkalomsorozatát. Szerdán délután Kereskényi Sándor irodalomtörténész vezette be az alkalmat egy portréval, mely Visky Ferenc református lelkészről szólt: Megélt, megosztott szabadság apostola címmel. Visky 1918-ban született a Szatmár megyei Egriben. Életútjának rengeteg állomása volt, melyre külsőleg a szenvedés, belül a lelki béke és szüntelen megújulás volt jellemző. Életére nagy hatással volt Richard Wurmbrand és Alexandru Zub. A CE Szövetség jeles helyi képviselője, vezetője volt. Szolgálatában újraértelmezte a missziói munkát, köröket hozott létre, hálózatot teremtett, vándoregyetemeket működtetett. Egy európai jelenség volt. – mondta róla Kereskényi Sándor, akik arra buzdított, hogy jövőre, születésének századik évfordulóján méltóképpen kellene megemlékezni rá. Személyes élményeket osztott meg vele kapcsolatban nemcsak az előadó, hanem Puskás Csaba egyházmegyei főgondnok is. Élete példa a ma élő emberek számára is, mely ugyan mar, de tisztít, mint a só. szatmar.ro lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
